Az ~ határozza meg, hogy a színészek merre néznek, illetve állnak, valamint a beállításokat is kizárólag a tengely valamelyik oldaláról veszik fel. A klasszikus narráció egyik szabálya, hogy egy 180°-os szögben elénk táruló teret rajzol meg, melyet a beállítás által kirajzolt ~ szervez egésszé. Ezeknek a 180°-on belüli szögből fényképezett beállításoknak az összeillesztése egységes és folyamatos tér-idő érzetet kelt a nézőben annak ellenére, hogy különböző szemszögekből készített beállításokkal széttördeljük ezt a folyamatos teret. A virtuális filmi tér egyben tartása a néző fejében az ~ segítségével valósul meg. Ha egy beállításra rávágunk egy másikat, megszakítjuk a néző folyamatos orientációját a térben, és egy új pozícióba helyezzük. Egy sűrűn vágott jelenetben ez sorozatos egymásutánban történik meg. A néző egyetlen biztos támasza, mely segít neki megőrizni a folyamatos tájékozódást anélkül, hogy ez elvonná figyelmét a jelenettől, a szereplők között létrejött térbeli viszony, az egymás felé forduló tekintetük, mely kijelöl egy láthatatlan tengelyt a levegőben, az ~t. Az ~ úgy is elképzelhető, mint egy kerítés, ami két szereplő között húzódik. Megalapozván a néző számára, hogy melyik oldalán áll, később is azt fogja feltételezni, hogy még mindig ugyanazon az oldalon, azaz nem került át a másikra, vagyis nézésiránya ugyanaz maradt, mint ami az elején volt. Az ~ fogalma két esetre választható szét: az egyikben a szereplők statikus helyzetben vannak, míg a másikban a kamera egy mozgásban lévő jelenetet vesz fel. Statikus ~ esetében, a tengely a vágás pillanatában a kép domináns síkjában lévő szereplők között jön létre. A tengely csak a vágás pillanatában születik meg, majd a következő beállítás kezdetekor el is veszti érvényét, egészen a következő snittváltásig, hiszen ekkor újra keletkezik egy tengely. Egy jelenetet tehát folyamatosan keletkező, majd megszűnő ~ek sorozataként kell elképzelnünk. A vágás előtti utolsó pillanatban létrejött helyzet határozza meg az éppen érvényes tengelyt, így tehát a következő beállítást nem lehet úgy forgatni, hogy a kamera fizikailag a tengely túloldalára kerüljön. ~ természetesen nem csak két szereplő között jöhet létre. Az a fontos, hogy a vágás pillanatában a következő snitt domináns szereplője hogyan helyezkedett el az előző beállítás domináns szereplőjéhez képest. Dinamikus akciótengelynél, mikor a szereplő mozgását ábrázoljuk, akkor ennek a mozgásnak az iránya válik a néző számára kapaszkodóvá, amely eligazítja a térben. Egyedül a mozgásirány megtartása adhat segítséget abban, hogy az egymás utáni új helyszíneken legyen valami fogalma a nézőnek arról, merre is van, így ezt az irányt kell úgy kezelnünk, mint a statikus jeleneteknél az ~t. A tengely szinte minden esetben áthághatatlan, de mégis előfordulhat az egyik tengelyirányból a másikba való átugrás, méghozzá mindenki által jól ismert térszerkezet típusoknál, amelyeknek már egy kis részletét látva is elég információnk van a tájékozódáshoz, pl. mikor egy autó szélvédőjén keresztül látunk két személyt az első üléseken, majd átváltva a hátsó ülésről látjuk ugyanezt, tökéletesen megmarad az orientációnk. Ilyen esetben megszeghető a sérthetetlen tengely szabálya.
Források:
Szabó Gábor: Filmi tér-és idő. In Filmes könyv. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2002. 98-107.
Füzi Izabella – Török Ervin: Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébe. In Vizuális és irodalmi narráció. Szerk. Füzi Izabella. Szeged, 2006.